Az innováció a Kersia Csoport vérében van, valamint a küldetésének központi elemét is jelenti: egy biztonságos élelmiszereket kínáló világ megalkotásán dolgozunk. A csoport üzleti tevékenységeinek, valamint a Kersia Csoport minden tagjának elengedhetetlen szempontot jelent. Mivel az élelmiszer-biztonságot nap mint nap példa nélküli, változó és előre megjósolhatatlan problémák fenyegetik, a kihívások megoldására a kreatív gondolkozás, a folyamatos alkalmazkodás és az új, fenntartható megoldások megtalálása elengedhetetlen. Ennek megvalósításához felkészültnek kell lennünk a változásokra.
A küldetésünk egyensúlyt teremteni olyan élő rendszerekben, amelyek szerves része a kiegyensúlyozatlanság. Ennek eredményeképpen az előrelátás a Kersia vállalatot és annak minden alkalmazottját jellemző négy központi értékünk egyike. Több ágazatot átfogó csapataink funkciókat ötvöző, multikulturális „projekteken” dolgoznak, több országból érkező és különböző ipari kultúrákat képviselő kollégákkal, egyesítve az egymást segítő készségeket és tapasztalatokat (kutatás és fejlesztés, marketing, helyszíni értékesítés, szabályozásmegfelelés stb).
Ma még hétmilliárdan élünk a bolygón, 2050-re már kilencmilliárdan leszünk… a népességnövekedés és a számos országban tapasztalható életminőség-javulás globálisan növekvő élelmiszerigénnyel jár, valamint megnövekedett igényt jelent az összetettebb fehérjeforrásokhoz való hozzáférésre. Ezzel együtt az emberek aggódnak a bolygó jövőjéért, és olyan fenntartható termelési csatornákat és megoldásokat várnak el, amelyek alkalmazása nem jár maradványanyagokkal. E kettős követelményrendszer teljesítésére alternatív, „zöld” megoldásokat fejlesztünk, amelyek kiegészítik, illetve bizonyos esetekben helyettesítik a vegyi anyagok használatát. Ennek elérésére bioalapú anyagokat használunk alacsonyabb vízfelhasználás és maradványanyag-mennyiség mellett, ügyelve a dolgozók védelmére és az ajánlott megoldások hatására. Következésképpen a Kersia gazdák és gyártók számára kínált termékei jelentős arányban „zöld megoldást” jelentenek.
A Kersia két (francia- és írországi) mikrobiológiai laboratóriuma kiváló szakértői központként működik a Kersia Csoport számára az élelmiszerekben található mikroorganizmusok vizsgálata terén. Ezek a mikroorganizmusok elengedhetetlenek bizonyos élelmiszerek, például joghurtok, sajtok, kenyerek vagy borok előállításához, de egyúttal a termékek minőségromlásáért is felelősek lehetnek. Szakértőink közös mikrobiológiai szakértelme jelentős szerepet ró rájuk a tapasztalatmegosztás terén, amikor szennyeződésfigyelmeztetésekre kell reagálnunk, valamint a kifejezetten gazdasági és élelmiszeripari területre készülő, forradalmi innovációink fejlesztésekor. A standard megoldásaink mellé ennek megfelelően integrált szolgáltatásokat is kínálunk. Minden gazdaság és intézmény megkapja tőlünk a számára szükséges célzott szakértelmet, amellyel garantálhatja az élelmiszer-biztonságot.
Négy kiemelt cselekvési terület
A biofilm-újraképződés megakadályozása
A biofilmek tehetők felelőssé több élelmiszeripari végtermék szennyeződése illetve a fogyasztók által elszenvedett élelmiszer-mérgezés esetén, ezért a biofilmek elleni harc fontos szempont a termelési és elosztási lánc minden pontján. A Kersia innovatív megközelítések kifejlesztésével küzd ezek ellen a mikroorganizmus-telepek (baktériumok, gombák, algák és protozoák) ellen, ezek ugyanis egy védelmet és kötődési lehetőséget jelentő mátrixot termelnek, amellyel egymáshoz és bizonyos felületekhez képesek tapadni. Kutatási-fejlesztési csapataink számára jelentős napi szintű kihívást jelent a biofilmek precízebb feltárását lehetővé tevő megoldások megtalálása annak érdekében, hogy azok kezelhetőbbé váljanak, és hogy megakadályozható legyen az újbóli megjelenésük. Ezzel egyidőben a Kersia részt vesz kifejezetten a biofilmeket célzó kutatási-fejlesztési projektekben is, hogy megismerhessük, hogyan alakulnak ki, mik a jellemző tulajdonságaik, és hogy hogyan tüntethetők el az élelmiszeripar területéről. Ezekben a projektekben a legjobb szakértők vesznek részt.
Prediktív elemzés az élelmiszer-biztonság javításáért és a megoldások optimalizálásáért
A Kersia egy minden szempontot figyelembe vevő megközelítést alkalmaz az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban, a gazdaságtól az asztalig. A területen dolgozó csapataink folyamatosan megosztják a gazdaságokban vagy az élelmiszerlánc üzemeiben elért eredményeiket a kutatási-fejlesztési csapatainkkal, így alapvető információforrásként szolgálnak. Az adatfolyam-vizualizáció és -feldolgozás cserébe segíti a megelőzést a kockázati tényezők prediktív elemzésének, valamint a leghatékonyabb megoldások kijelölésének köszönhetően. Ez a megközelítés a Kersia szakértelmének központi eleme, és segít az olyan megoldások kialakításában, amelyek megfelelnek az üzemek termelékenységi szükségleteinek, és amelyek fontos előrelépést jelentenek az észszerű fertőtlenítési megoldások alkalmazása szempontjából.
A tiszta víz védelme
A Kersia a vízfertőtlenítő tabletták globális vezető gyártója: Aquatabs® pezsgőtablettái emberek millióinak segítenek szennyezett vízből ivóvizet készíteni. A csoportot emellett a biofilmek elleni harcban betöltött vezető szerepe a kórházi higiénia területén is jól ismertté tette. A Kersia által a biofilmek elleni, kórházi környezetben történő harc részeként 2018-ban kifejlesztett Klorkleen 2 nátrium-diklór-izocianurát (NaDCC) tabletták feleltek meg elsőként és egyedül az Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) által felállított hatékonysági protokollnak. Kutatási-fejlesztési csapataink emellett exkluzív mérési és optimalizálási rendszereket fejlesztettek ki, amelyek segítségével jelentős vízfogyasztás-csökkenés érhető el.
Az állategészség és -jólét védelme
Egészség, takarmány, szállítás, szenvedés… az embereket egyre jobban foglalkoztatja az, hogy az állatokat – melyek az étrendjük részét képező élelmiszereket (tej, hús, tojás stb.) biztosítják – milyen körülmények között tartják. A társadalom elvárásai jelenleg magasabbak, mint a törvényi szabályozás. A Kersia a gazdákkal együttműködve a gazdaságok gyakorlatainak megváltoztatásán és ennek elismertetésén dolgozik annak érdekében, hogy elősegítsék a termelési minőség javulását és az üzleti érték megteremtését. Ennek egy példája a Kersia Kutatási-fejlesztési osztálya által kifejlesztett egyedi bólus-előállítási módszert. Szabadalmazott, irányított feloldódású megoldásként a szükséges tápanyagokat irányítottan bocsátja rendelkezésre.
Három cselekvési eszköz
A Kersia csapatai három cselekvési eszközzel rendelkeznek az innováció terén:
A gazdaságok képviselőinek hálózata
A Kersia szoros együttműködésben áll gazdákkal, hogy tesztelhessék az innovatív megoldásokat. Mivel a gazdaságok jelentik az élelmiszerlánc első láncszemét, a gazdaságok visszajelzése segíti annak biztosítását, hogy a tej- és hústermékek egyre inkább mentesek legyenek a nem kívánt maradványanyagoktól és metabolitoktól. Ez a közelségi kapcsolat kulcsfontosságú annak érdekében, hogy olyan megoldásokat hozhassunk létre és validálhassunk, amelyek a teljes rendszer működését figyelembe veszik már a gazdasággal kezdve.
Együttműködés iskolákkal, egyetemekkel és startupokkal
A Kersia innovációjának egy másik alapvető eleme a kutatóközpontokkal és felsőoktatási intézményekkel való együttműködés. Stratégiai partnerséget kötöttünk a Queen’s University Belfast egyetem globális élelmiszer-biztonsági intézetével. Hasonló partneri kapcsolatok kialakításán dolgozunk a franciaországi Rennes és Lyon egyetemeinek laboratóriumaival is. Ezek természetesen az elsődleges cselekvési területeinkre koncentrálnak. Hasonló szellemiséget követve a Kersia olyan startupok ökoszisztémájának kialakításán dolgozik, amelyek az élelmiszer-biztonság biztosítását célzó innovatív megoldásokon dolgoznak.
Digitális eszközök
A Kersia csapatai új „termékek” megoldásain, valamint a hozzájuk tartozó támogató eljárások kidolgozásán dolgoznak adatfeldolgozás segítségével.
A csoportunk egyik ereje az együttműködésen alapuló vállalati kultúrában rejlik, melynek része a megosztás, szakértelem és előrelátás. Alkalmazottaink ötletei jelentik a holnap sikertörténeteit! 2018-ban a Kersiánál megtartottuk az első innovációs napunkat, egy 24 órás ötletelési rendezvényt, amelyen 940 alkalmazottunk vett részt. A csapataink még ma is dolgoznak olyan ötleteken, amelyeket ezen az eseményen fogalmaztunk meg.